Tudta, hogy a fogkő nem csak esztétikai probléma, de súlyos szövődményei lehetnek? A rendszeres fogkő eltávolítás elengedhetetlen.
Szinte minden embert érint ez a probléma, ami óriási hátrányt jelent a megjelenésben. Ebben az esetben a fogak elszíneződnek, a lehelet kellemetlenné válik. Majd a későbbiekben szövődmények lépnek fel. Nem érdemes ezt megvárni, hiszen a fogkő eltávolítás gyors és fájdalommentes.
Mi a fogkő?
A fogakon való lerakódások eltávolításának fontosságát akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy mi a fogkő. Ezért érdemes erről néhány szót ejteni.
A fogkő valójában a lerakódott és kikristályosodott szénhidrát. Egyszerűen szólva a megkövesedett szennyeződés. Ezt hordjuk a fogunk felszínén egészen addig, amíg fogorvosi beavatkozással az eltávolítás meg nem történik.
Ezzel a tudattal rögtön kívánatosabbá válik, hogy a fogkő eltávolítás a lehető leggyorsabban történjen meg.
Kialakulásának oka legtöbb esetben a helytelen, vagy nem kielégítő fogápolás. Elsősorban azokon a helyeken kezd kialakulni, ahol fogkefével nem teljesen elérhetők az apró zugok. Amikor megkezdődik a lerakódás, onnantól kezdve már gyorsan növekszik a fogköves terület, hiszen a szennyeződés megtapadását elősegíti a már meglévő lerakódás érdes felszíne. Ettől kizárólag klinikai, fogorvosi beavatkozás révén lehet megszabadulni.
Előfordul, hogy valaki genetikailag hajlamosabb arra, hogy fogai felszínén a lerakódás kialakuljon. Ilyen esetben a legalaposabb fogápolás mellett is megjelenik a fogkő egy idő után. Ezért is nagyon fontos a rendszeres fogászati kontroll, hiszen így a kellemetlen lerakódás már akkor észlelhető, amikor szabad szemmel még alig látható.
Fogkő eltávolítás nélkül
Milyen egészségügyi károkat okozhat a fogkő eltávolítás elhanyagolása? Miért olyan nagyon fontos a fogkő eltávolítás?
Bár a legtöbben csak az esztétikai hátrányokat veszik alapul, ennél jóval súlyosabb okok vannak, ami miatt a eltávolítás nagyon fontos rendszeres kezelés egy ember életében.
Az elsődleges ok, hogy a lerakódás felszínén elképesztő baktériumtelepek vannak. Igen, ezt ott hordjuk a szánkban egészen addig, amíg az eltávolítás meg nem történik. Elsősorban ez az eszméletlen méretű baktériumállomány okozza a rossz leheletet.
A valódi probléma azonban az, amikor ezek a baktériumok behatolnak az íny belsejébe. Ez is megtörténik, hiszen a kemény fogkő folyamatosan irritálja az ínyt, az íny elválik a fog felületétől, és ezzel szabad utat ad a baktériumoknak. Így alakul ki az ínygyulladás. Mindez egyszerű fogkő eltávolítás által megelőzhető.
Súlyos szövődmények fogkő eltávolítás nélkül
A fent leírt szövődmények közt nem tértünk ki az egyik legsúlyosabbra, a fogágy gyulladásra, melynek leggyakoribb oka, hogy a fogkő eltávolítás nem történik meg időben.
Amikor a lerakódások eltávolítása halogatásra kerül, akkor óhatatlanul gyulladás alakul ki, ami előbb-utóbb eléri a fogágyat. Ez már egy súlyosabb helyzet, hiszen ezzel a fogakat rögzítő szövetek, valamint az állkapocs csontszövetei kerülnek veszélyeztetésre.
Maga a fog tartószerkezete kerül veszélybe, amennyiben sokáig halogatjuk az eltávolítás kérdését. Egyszerűbben szólva, ha a fogkő eltávolítás sokáig nem történik meg, akkor a fogak előbb-utóbb kihullnak.
Azt gondolhatjuk, hogy ez valóban óriási probléma, ám ennél még súlyosabb szövődmények is előfordulhatnak a fogkő eltávolítás halogatása révén.
Amikor a fogkő eltávolítás nem történik meg, bár nagy szükség lenne rá, akkor az íny huzamos ideig gyulladásban marad. Ez a gyulladás a szervezet egészségének egészét befolyásolja. Gócbetegségek forrásaként szolgál, ami súlyos másodlagos betegségeket okoz. Akár daganatos megbetegedések okaként is szolgálhat a gyulladt íny, holott ez lerakódások eltávolításával megelőzhető.
Ezen túl ott van a számos tünet, melyet ez a káros lerakódás okozhat: például hajhullás, ízületi gyulladás, bőrproblémák, emésztési zavarok, stb.
Azt gondolhatnánk, hogy a leírt szövődmények eléggé szélsőségesek, és elrugaszkodtak a valóságtól, ám tudnunk kell, hogy több száz regisztrált megbetegedés vezethető vissza a szájüregi gyulladásokra, melyek nagy részét a fogakon lévő lerakódás okozza.
A fogkő eltávolítás gyors és fájdalommentes eljárás, tehát minimális energia befektetés szükséges a szörnyű szövődmények elkerüléséhez.
Ön se várjon tovább! Jöjjön el hozzánk még ma! A fogkő eltávolítás egyszerűbb lesz, mint gondolná!