Fogékszerrel tegye mosolyát vonzóvá és figyelemfelkeltővé! Hogyan változtathatja meg az életét egy fogékszer?

Napjainkban a másokra gyakorolt hatásunk, különös tekintettel az első benyomásra, fontosabb, mint eddig bármikor. Sikereink, ezáltal életminőségünk színvonala múlhat rajta.

Éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy kitűnjünk a tömegből. Természetesen, mindezt ízlésesen, esztétikus formában érdemes megtennünk. Pontosan ezt kínálja Önnek is ez a fogászati szépészeti beavatkozás.

Milyen korosztálynak ajánlott a fogékszer? 

Szeretne Ön is fogékszert, de attól tart, hogy az Ön korosztályának ez már nem illő viselet? A felmérések mást mutatnak!

A fogékszer témaköre egy érdekes kérdés, hiszen viselhetőségeinek hallgatólagos szabályai évről-évre változnak.

Néhány évtizeddel ezelőtt csak a sztárok köreiben láthattunk fogakat díszítő köveket viselő embereket. El sem tudtuk volna képzelni, hogy hétköznapi ember mosolyát ez ékesítse. Kis idő elteltével azonban a fiatalok között is elterjedt ez a divatirányzat. Napjainkban pedig már azt tapasztalhatjuk, hogy a középkorúak között is egyre több ember használja az ékszer „erejét”. Hogy miért? Mert fiatalos, energikus lendületet sugároz, emellett esztétikus, ápolt külsőt kölcsönöz viselője számára.

Egyre gyakrabban csillan meg ilyen ékszer egy komoly üzletember mosolya révén. Így elgondolkodhatunk azon, hogy meddig terjednek viselésének szabályai. Ezek valójában hallgatólagos szabályok, és a határok évről-évre kijjebb tolódnak.

Ha eddig Ön vágyakozva nézett erre a kérdésére, de azt gondolta, hogy „ebből már kinőtt”, akkor gondolja át újra, mert lehet, hogy ez az elképzelés elavult. Mára szinte eltűntek a határok.

Mi is az a fogékszer és hogyan kerül a fogra? 

A fogékszer – egyéb ékszerekhez hasonlóan – készülhet aranyból, fehéraranyból, többféle drágakőből, illetve Swarowski kristályból (csiszolt üveg).

Átmérője alapanyagtól függően változhat, nyilvánvalóan az adott fog mérete is befolyásolja, hogy milyen típust érdemes választani.

A fogékszer felhelyezése egy speciális eljárás révén történik. Az egyszerűség kedvéért hívhatjuk ragasztásnak. A felragasztás után hosszú időn át fennmarad, és az általános mindennapi fogápolást nem befolyásolja.

Fogékszer tévhitek 

Önnek is tetszik a fogékszer, de tart a következményektől? Olvasson tovább, és tudja meg az igazságot!

Régebben, mikor még többnyire csak a tévé képernyőjén gyönyörködhettünk a sztárokban, akik fogékszert viseltek, azt gondoltuk, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat kezdete.

Tovább szította ezt a tévhitet a szóbeszéd, miszerint a fogat megfúrva kerül fel az ékszer a fogra, holott ez sosem volt igaz.

Hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy hazánkba is eljusson a fogékszer kultúrája, ám a tévhiteket a legnehezebb kiirtani. Sokan még ma is azt gondolják, hogy a fogékszer felhelyezése egy invazív folyamat, ami által a fog maradandó károsodást szenved el.

Éppen ezért nem lehet róla eleget beszélni. Az ékszer a fog felszínére van ragasztva egy speciális technológia által. A fogékszer felragasztása során a fogzománc nem sérül. Bárki nyugodtan alkalmazhatja, hogy ezáltal tovább javítsa ragyogó mosolyát.

Fogékszer tudnivalók 

Amennyiben Ön eldöntötte, hogy szeretné a fogékszer előnyeit saját javára fordítani, akkor tudjon meg néhány további pozitívumot!

Bár erről eddig még nem esett szó, érdemes kihangsúlyozni, hogy a fogékszer felhelyezése teljesen fájdalommentes. Önnek nincs mitől tartania, ha esetleg a korábbiakban ez felmerült Önben.

A másik óriási pozitívum, hogy roppant gyorsan elkészül. A kiszemelt fog egy alapos tisztítást kap, majd ezután felragasztásra kerül a fogékszer, ez mindössze 10 percet vesz igénybe.

Az alkalmazás tartósságával kapcsolatban is keringenek tévhitek, ezért meg kell jegyeznünk, hogy ez a „díszítés” több évre szól. A speciális ragasztási technológiának köszönhetően a fogékszer egy tartós, több éven át fennmaradó szépészeti beavatkozás.

És ha Ön meggondolná magát… 

Olykor előfordul, hogy megbánjuk korábbi tetteinket, életünk bármely területéről is legyen szó. Az is előfordul, hogy bizonyos idő elteltével Önnek már nem tetszik annyira az a fogékszer, ami előzőleg még lenyűgözte. Az ízlésünk folyamatosan változik, ezért ezt a lehetőséget is számításba kell venni.

A többi szépészeti beavatkozással szemben, mint amilyen a tetoválás vagy a kozmetikai műtétek, a fogékszer bármikor eltávolítható.

Eltávolítás után a fogékszer nem hagy nyomot, valamint a fog felszíne nem sérül. Így Önnek egyáltalán nincs vesztenivalója, hiszen ezzel a döntéssel semmit nem kockáztat. Ez egy visszafordítható folyamat, minden további károsodás nélkül eltávolítható a fogról.

Használja ki Ön is a fogékszer előnyeit! Tegye ragyogóvá mosolyát! Jöjjön be hozzánk most, és válogasson fogékszer kínálatunkból!